4. rész

Kérlek komizzatok, pipáljatok iratkozzatok fel. :))
Jó olvasást!

Homályosan emlékszem arra az estére. Arra az estére, amikor kiborultam, arra az éjszakára gondoltam, mikor Harry azt mondta nem engedhet el… Mégis elengedett. Nem ül mellém az órákon,

Nem szól hozzám, ha feljön Norához. Semmi. Mintha megszűntem volna létezni, teljesen semmibe vesz. Ami totál kikészít. Próbálom mondogatni magamnak, hogy minden rendben van és felejtsük el ezt a köcsögöt… De a szívemnek nem tudok parancsolni, a dolgok kicsúsztak a kezeim közül. Főleg anya legutóbbi üzenete óta…

Grace,

Malibun vettem egy házat, odaköltözök a vőlegényemmel. Majd én kereslek. Új számom van. A pénzt küldöm elsején.

Anya

Kiakadtam nagyon. Az még oké, hogy úgymond itt hagy, de az, hogy van egy vőlegénye akiről nem is szólt az már pofátlanság. Meddig titkolta ezt előlem? És miért? Egyszer sem tettem tönkre a kapcsolatait, akkor miért nem tudta elmondani? Nem érdekelt, hogy az anyám, ennél a pontnál, már pont leszartam, hogy ki ő. Nem szép dolog ilyeneket gondolni róla.. de ez valahogy nem hatott meg. Elegem volt belőle, elegem volt az önzőségéből, elegem volt abból, hogy elvárja, én legyek a tökéletes gyerek, kijavítja ezzel az összes kicseszett hibáját. De itt volt elég. Nem akarok többet beszélni vele, sem találkozni. Jól meglesz Malibun a húszon akárhányéves pasijával, Ó bocsánat, vőlegényével. Nora próbált vigasztalni, de eljutottam arra a pontra, amikor nem akartam beszélni. Egyszerűen nem szólaltam meg. Senkinek. Még Niall-nak sem. Senki sem tudja, igazán mit érzek belül. De nem is akarom. Egyedül meg tudom vívni ezt a harcot. Láttam Norán, hogy meg van haragudva rám, de ez volt most a legkisebb gondom. Meg kell értenie, hogy ez most a magam csatája. Csak az volt a baj, hogy magammal sem akartam konzultálni, így nem is ettem, igazából semmit sem csináltam. Órákra se akartam bejárni, de muszáj volt. Az egyetlen kikapcsolódást a művészeti órák jelentették számomra. Mikor az agyagból valami szépet, és hasznosat tudtam teremteni. Úgy éreztem, akkor érek valamit, de a falakon kívül, egy senki voltam. Egy senki, aki úgy érezte összecsaptak a feje fölött a hullámok, s mentem megfullad. És ez volt a hibám. Hogy magamat is utálni kezdtem. Épp mentem volna ki angolról, mikor szédülni kezdtem. Meg kellett támaszkodnom a padon, majd lendületet vettem és tovább mentem. Éreztem amint egy fürkésző szempár a hátamba furódik, de csak azzal törődtem, hogy kijussak innen. A folyosó közepén a lábaim felmondták a szolgálatot, így hatalmas csattanással a földre zuhantam, s minden elsötétült előttem. Pityegésre ébredtem fel. Lassan kinyitottam a szemem, de gyorsan vissza is csuktam. A fény túlerős volt nekem. 

-          Gracie… - Hallottam meg Nora hangját valahonnan mellőlem.

-          Hmm? – Hümmögtem csukott szemmel.

-          Kórházban vagy. Nem ettél. Istenem. Grace, miért nem ettél? Enned kellett volna. Teljesen legyengült a szervezeted. Miért nem mondtad el, hogy ennyire kikészültél? Azthittem Dr.Sullivan segít, de nem. Nem szedted mostanában a bogyókat, igaz? Grace, kérlek. Ne csináld ezt. Ne tedd magad tönkre.

-          Ez az én életem, Nora. És elegem volt, hogy csak egy kurva szerepet játszok, ami még csak nem is az enyém. Belefáradtam ebbe, érted? Egyszerűen más akarok lenni, és nekem ez így volt jó. Ne haragudj, ha megijesztettelek. Semmi bajom most már,ugye? – Nyitottam ki szemeimet, s megláttam egy magas alakot az ablaknál.

-          Ez Harry műve volt? – Kérdezte Nora.

-          Részben. Nem tett semmi rosszat. – Becsuktam szemeimet, s megköszörültem torkomat. Valahogy nem éreztem magaménak a hangomat. Sokkal gyengébb és rekedtebb volt. – Csupán ráébresztett valamire. Ne kergethetek olyasvalakit, aki nem akar engem, és nem erőltethetem rá senkire a szeretetemet.

-          Anyud?  - Kérdezte Nora aggódva.

-          Malubi barbinak képzeli magát perpill. És van egy vőlegénye, akiről valahogy elfelejtett szólni.

-          Biztos akart szólni csak…

-          Mi csak? – Vágtam közbe. – Elfelejtette? Oh, igen tudom milyen az anyám, nem kell ismertetni. Mindig mindent elfelejt, és nem szól nekem. De tudod mit? Nem érdekel. Belefáradtam már abba, hogy mindig nekem kell elsikálni a dolgokat. Amíg te más iskolába jártál, több ezer kilométerre tőlem, addig én még mindig ugyanabban a poshadt szarfészekben voltam. Ugyanazokkal a gyökerekkel, akik kiközösítettek, akik megvetettek és megaláztak. De tartsam fent a jó hírünket. Anya csúnya szakításairól nekem kellett elvonni a figyelmet, összetörtem anya autóját. Hetekig erről beszéltek és anya elégedett volt. Nem jött be hozzám, a kórházba, eltört néhány bordám, lett pár zúzódásom de ennyi. Mégis szükségem lett volna az anyukámra, akit jobban érdekeltek a koktélok és pasik.

-          Ezt miért nem mondtad el eddig? – Kérdezte Nora szomorúan.

-          Mert elég volt ezt feldolgoznom. Nem akartam magyarázkodni senkinek. Tudod, hogy nem szeretek beszélni a problémáimról.

-          Tudom, és ez nagy baj. – Mondta Nora.

-          Pénteken lesz egy buli a szövetségi házban, el kéne jönnöd. – Törte meg a csendet Harry.

-          Ok. Ott leszek. – És ennyi volt. Harry elment, még csak rám se nézett.

-          Te kérted meg, hogy hívjon el? – Néztem vádlón Norára.

-          Hááát… El akart hívni csak…

-          Nora! Nem is érdeklem őt. Akkor minek erőlteted ezt? Nem fogom jobban érezni magam, ha szánalomból elhív.

-           Nem szánalomból teszi… Hívom az orvost. – Állt fel. A plafont bámultam és azon gondolkodtam, vajon felhívták-e anyát. Reménykedtem benne, hogy nem. Nem akartam, hogy felhívjon és letoljon, amiért kellemetlenséget okozok neki.

-          Jó napot Grace. Jobban érzi magát? – Egy 30 év körüli sötétbőrű, hajú férfi lépett az ágyam mellé. Zöldes szemei jókedvet sugároztak.

-          Igen, köszönöm. – Motyogtam. Kicsit zavarban voltam, hogy egy ilyen jó pasi az orvosom.

-          Ennek örülök. Az édesanyját nem tudtuk elérni. Esetleg felhívja? – Kérdezte.

-          Nem lehetne, hogy ne hívják fel? Tudja, épp Malibu barbisat játszik az új vőlegényével. – Hangom gúnytól csepegett. Megint eszembe jutottak és hányingerem lett tőle.

-          Rendben. Megértem. Akkor akár haza is mehet. De most már figyeljen oda az étkezésre. Nem old meg semmit, ha éhezteti magát. – Kacsintott, majd kiment.

-          O te jóég! De jó pasi! Kár, hogy egy tizessel idősebb. – Áradozott Nora.

-          Hééé! Neked ott van Blake! – Dorgáltam meg játékosan.

-          Nézni szabad nem? – Kérdezte egy huncut mosollyal arcán. Nora összepakolta a cuccaimat. A kórház parkolójában kiszúrtam a hatalmas fekete Range Rovert. Harry az autónak dőlve cigizett. Ránéztem Norára aki biztatóan rám mosolygott. Harry kivette a kezemből a táskámat és a csomagtartóba tette. Elnyomta a cigit és beült a kocsiba.  Némán tettük meg a campusig vezető utat.

-          Kösz a fuvart! –Mondtam s lecsaptam a csomagtartó ajtaját. Nora és Harry még beszélgettek kicsit, én viszont fáradt voltam, és el akartam kérni Niall-től az anyagot. Uppsz… Harryt is meg kéne kérdeznem… Azon agyaltam vissza menjek-e, végül úgy döntöttem majd megkérem Norát, hogy kérje el tőle. Felmentem a szobámba és felnyitottam a laptopot. Rögtön jött egy üzenet a szöszke sráctól.

Niall:

Na hogy vagy kicsilány? Nem ér elájulni a folyosó közepén. A szívbajt hoztad rám. Amúgy tudod meddig voltál kiütve?

Megnéztem a dátumot… 2 napot aludtam volna át?!

Én:
háát… most néztem meg… 2 napot aludtam.. tök durva! Amúgy mi volt az órákon?

Niall:

Nemsok… átküldöm majd az anyagokat… amúgy Mr. Peterson(angol tanár) hiányolt téged. nem tudott kivel beszélgetni a Rómeó és Júliáról.

Én:
Azt vettétek?! Ne mááár… a kedvencemről maradok le.. nem hiszem el.

Niall:
Nyugi jegyzeteltem. Tudod már hol töltöd a karácsonyt?

Úristen! 2 hónap múlva karácsony.. hogy elrepült ez az év…

Én:
Szerintem itt maradok… Te?

Niall:
Én otthon, Írben.

Én:
Értem. Jó neked J Ugye majd hozol nekem valamit?
Niall:
Persze ;) Na átküldöm az anyagot, és megyek. Holnap találkozunk?
Én:
Köszi, persze J

Jobban éreztem magam miután beszéltem Niall-al. Eszembe jutott a buli… Komolyan igent mondtam? Miért mondtam igent? Tényleg el akkor menni? Nem hiszem.. de.. Mi van, ha nem megyek el, Harry mérges lesz és összejön egy másik csajjal? És mi van akkor, ha előttem jön össze egy csajjal? Kibírnám? Nem hiszem… De el kell mennem. Muszáj. Remélem Lou is ott lesz. Hiányzik már. Észrevettem egy mappát a kis asztalon. Kezembe vettem, s egy apró mosoly jelent meg arcomon.

Gracienek.

Felismertem Harry írását. Kinyitottam a mappát és az összes közös óránk vázlata benne volt. Küldtem Harrynek egy sms-t.

Köszönöm a mappát!

Harry válasza pillanatokon belül megérkezett.

Szívesen.

Semmi mosoly fej, semmi pajkos vagy huncut megjegyzés. Ennyire nem érdeklem őt? Tovább lépett volna?

Nem engedhetem el. Villant be agyamba. De mi van ha képzelődtem és csak a nyugtató hatásának tudhatom be? Megörülök. Miért nem lehet egyszerűbb az élet? Csak néha! Egy picivel megkönnyíthetné az életemet.

Már jócskán elmúlt éjfél mikor végeztem a tanulással. Nem volt egyszerű bepótolni ezt a 2 napot…

-          Grace! Elkésel! – Keltegetett Nora. Ijedten néztem az órára. Már fél kilenc! Nekem meg minimum 8.55-re bent kell lennem. Gyorsan felöltöztem, nem vittem túlzásba. Egy virágmintás barna háromnegyedujjú ruhát vettem fel, arra felkaptam egy fekete hosszú ujjú bolerót s egy barna övvel dobtam fel a szettet.  Felvettem egy barna térd fölé érő csizmát, a hajamat gyorsan kifésültem feldobtam egy kis alapozót és szempillaspirált. Nora volt olyan kedves, hogy bepakolta a könyveimet és füzeteimet egy barna táskába.

-          Köszönöm, csók! – Rohantam ki az ajtón. 8.59-re értem be, egy másodperccel megelőztem a Mr.Petert.

-          Örülök, hogy visszatért hozzánk, Grace. – Mosolygott a tanár. – Nos tehát. Mint tudják végeztünk a Rómeó és Júliával is. Most valami modernebbet szeretnék önökkel megismertetni. A Love Story újra gondolása, a net világának. – Rögtön feltettem a kezem. – Igen? – Nézett rám.

-          Csillagainkban a hiba.

-          Nagyszerű. Netán olvasta? – Kérdezte. Kivettem a könyvet a táskámból. – Nem rég fejeztem be. Nagy Love Story rajongó vagyok. Fél napot sírtam miután elolvastam. Azt vártam, hogy kifogok borulni tőle de nem. Vagyis először nem. Sírtam mikor Gus levelét olvastam, de… Csak 1-2 nappal utána csengett le bennem a történet. És akkor gondoltam végig mindent, és arra jutottam, hogy csodálatos könyv amit mindenkinek el kell olvasnia. Modern, nagyon jól használja a szavakat az író. Gyönyörű a szerelmük, és Gus mamájának igaza volt, ez nem holmi tinédzser szerelem. Ez igaz szerelem volt. Nagyon tetszett a tájábrázolása, ugyanakkor a kedvencem a lecsúszott író volt. Egyszóval magával ragadott a történet.

-          Értem. Én is hasonló véleményen vagyok. És mit gondol, mi van a halál után? Van élet? Vagy létezik a Mennyország? – Kérdezte.

-          Nem vagyok benne biztos, hogy van-e élet a halál után, de a reinkarnálódásban hiszek. Abban az értelemben, ahogy sokan elképzelik nincs. Nem gondolom, hogy hárfán játszanak az angyalok, vagy gyönyörű fehér ruhában állunk a felhőkön és nézzük a lent zajló életet. Valami van.

-          A nagybetűs V. Ahogy Gus mondaná. – Tetszett,hogy Mr. Peterson ezt a könyvet hozta fel. Imádom. Komolyan. – Grace-en kívül olvasta valaki? – Tette fel a következő kérdést. – Értem. Tehát Gracen kívül egyetlen egy ember olvasta. önnek mi a véleménye Harry? – Tudhattam volna.

-          Ugyanaz, mint Grace-nek. Bár nekem a legjobban Isaac karaktere tetszett. Nem mutatta mennyire sebezhető volt, pedig nagyon is az. Tetszettek a bátorítások benne. Ha nekem lesz családom és saját házam, mindenféleképpen fogok csinálni.

-          Hát igen. Ez egy jó ötlet. Néha jól jönnek. Csak fel kell nézni a falra és máris jobb kedvre derül az ember. A házi feladat azoknak, akik még nem olvasták, hogy olvassák el. Lehet, hogy nem kapcsolódik igazán a tananyaghoz, de unom már az orosz realizmust, a romantikus régi regényeket, és gondolom önök is. Ezért döntöttem úgy, hogy valami modern kell ide. Esszét kell írniuk ebből, természetesen jegyre. Higgyék el jól fog jönni a potya ötös. Nem lesz, olyan könnyű ez az év mit hiszik. Viszlát! – Köszönt el mikor kicsöngettek.

-          Hoztam neked kávét. Remélem nem hűlt ki nagyon. – Tolt elém egy poharat Niall. Még langyos volt, így boldogan kortyoltam el az édes nedűt.

-          Köszönöm. Hogy vagy? – Kérdeztem miközben a spanyol terem felé haladtunk.

-          Jól köszönöm. És te?

-          Jóól. – Húztam el a szót. – Kölcsönadjam a könyvet?

-          Azt megköszönném. Izéé… Tudsz nekem segíteni? – Megálltunk a terem előtt, s Niall idegesen hajába túrt.

-          Persze. Baj van? – Kérdeztem.

-          Izéé… tudod.. van egy lány…

-          Úúúúú! Komolyan?! Kiazkiaz? – Pörögtem be kissé…

-          Ha nem vágnál, közbe eltudnám mondani. – Nevetett. – Melletted ül spanyolon.

-          Oh.. Daisy? Gyönyörű igaz? Megadom az e-mail címét ok? Írj neki. Valamelyik nap beszélgettem vele, és mondta, hogy tetszik neki valaki. Valaki, aki szőke és cuki akcentusa van. – Kacsintottam majd bementem a terembe.

-          Én? – Szólt utánam.

-          Írj neki! Fordultam vissza. Mentem volna tovább mikor neki ütköztem valakinek.

-          Bocsi! – Kértem bocsánatot, majd megláttam a göndör fürtöket.

-          Semmi. Én álltam be eléd. – Arrébb állt és beengedett a sorba. Leültem Daisy mellé, aki mosolyogva megölelt.

-          Jó hogy itt vagy és jól vagy. Aggódtam!

-          Aranyos vagy. Most már jól vagyok. – Beszélgettünk még egy kicsit mikor megérkezett Mrs.Lopez és egy másik tanár.

-          Mint tudjátok, az iskola művészeti oktatást is biztosít. A zene klubban hiány van. Nem akar közületek valaki jelentkezni? – Rögtön feltettem a kezem, s mellettem Harry is. Daisy-t nógatni kellett kicsit, végül ő is feltette a kezét. Miután felírták a jelentkezőket elkezdődött az óra. Élveztem, hogy újra spanyolul beszélhetek. Tökre kikapcsolt. Volt még 1 órám, utána átmentem a művészeti épületbe ahol kézműves órám volt.

-          Grace, ez nagyon jól sikerült! – Állt meg mellettem művészet tanárnőm, Mrs. Artist.

-          Köszönöm! – Megmostam a kezemet, majd összeszedtem a cuccaimat. Miután mindent a helyére pakoltam, elindultam a –reményeim szerint- meleg szobába. Kicsit kezd hűvös lenni. Bár nem is csodálkozom, már október közepe van. Remélem fehér karácsonyunk lesz. Valaki a vállamra tette a kezét, mire kihagyott egy ütemet a szívem, s halkan felsikkantottam.

-          Ne haragudj nem akartalak megijeszteni! – Lépett elém Harry.

-          Oh, nem baj! – Indultam el újra. Harry némán követett, a szobában kiléptem a cipőmből, s levettem a bolerómat. Kellemes meleg fogadott minket. Leültem az ágyamra, Harry pedig elém tett egy széket, s arra ült le. Percekig csak néztük egymást, mikor Harry meg köszörülte a torkát és megszólalt.

-          Figyelj… nem tudom hallottad-e mikor Nora arra kért, hogy hagyjalak békén. Akkor mondtam valamit, amit komolyan is gondoltam.. Mégis miután Noráék elmentek kávézni, és itt maradtam.. Csak néztelek, ahogy alszol, és annyira törékenynek tűntél. Nem akartalak bántani.. Csak hát.. én ilyen vagyok. Sokszor észre se veszem, hogy megbántottam másokat. Tudod te más, vagy mint a többiek. És ezt komolyan gondolom. Az itteni lányok nagy része csak a szexet akarja. Minél több és minél jobb – itt idézőjeleket formált ujjaival – legyen a pasi, illetve néha csaj is szóba kerülhet. Őszintén már elegem van ebből. És az az igazság, hogy nem tudok távol maradni tőled. Érted?! Vonzódom hozzád, vonzassz mint egy mágnes. És nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Muszáj a közeledben lennem. Már fájt, hogy nem lehetek veled. És amikor kórházba kerültél.. Kiborultam. Törtem, zúztam.. Ha nekem is köze volt hozzá nagyon sajnálom Gracie! – Most hallottam őt először ennyire nyíltan és őszintén beszélni. Szemeiben könnyek csillogtak. – Nem akarlak bántani, de tudom, úgyis meg fog történni. Kérlek, Gracie. ne hagyj el. Csak fogadj el egy kis ideig, birkózz meg a beszólásaimmal. – Zöld szemei kétségbeesést és magányt tükröztek vissza.

-          Rendben van. – Nem tudtam többet mondani. Mintha kifacsartak volna. Csak néztem azt a bánatos arcot, amint legördül egy könnycsepp arcán, s pólójára hullik. Előrébb csúsztam az ágyon majd megöleltem. Éreztem rajta a bizonytalanságot, ezért még szorosabban hozzábújtam. Tétovázva átölelt. Félt. Tudtam, hogy fél. Attól, hogy megint fájdalmat okoz, emiatt pedig elhagyom. De ez hülyeség. Sosem hagynám el őt. Csak ezt még nem tudja. És nem is akarom neki elmondani. Azt akarom, hogy hűséges legyen egy darabig. Nem azt kérem, hogy járjunk, hanem azt, hogyha ezt így kerek perec elmondta nekem, akkor tegyen is róla, hogy ez így maradjon. Ne csak a levegőbe beszéljen, és összekavarjon az első szembe jövő csajjal.

-          Nagyon elgondolkodtál. – Nézett rám bizonytalanul.

-          Ne félj. Nem foglak kidobni. – Mosolyogtam rá. Lefeküdtem az ágyra és megpaskoltam magam mellett az ágyat. – Álmos vagyok kicsit. Nem lehetne, hogy egy kicsit összebújjunk? – Meglepődtem saját magamon. Szívem agyam helyett cselekedett. Harry kilépett cipőjéből, elvette az ágy végében lévő puha, plédet és betakart engem majd bebújt mellém. Felém fordult, így oldalán feküdt, én pedig mellkasához bújtam.

-          Emlékszel mennyit feküdtünk az ágyban így a nyáron? És csak beszéltél és beszéltél. – Suttogta Harry.

-          Idegesített? – kérdeztem.

-          Nem. Dehogy idegesített. Jó volt hallgatni. Szeretem a hangodat. – Hajamat kezdte birizgálni, amitől furcsamód melegséget éreztem. – Jó volt olyannal beszélgetni, akinek vannak álmai, és tervei. A legtöbb haverom – igen havert mondott nem barátot.. – állandóan bulizik és ebből már elegem van. Lenni akarok valaki. Úgy érzem, melletted lehetek valaki. Te nem hagysz elkallódni… Ugye? – Kérdezte félénken.

-          Nem. Nem fogom hagyni Harry. – Motyogtam. Annyira megnyugtatott közelsége és olyan álmos voltam. Elnyomott az álom. Mocorgásra és halk beszédre ébredtem.

-          Annyira aranyosak nem? – Suttogta Nora.

-          De. Tényleg. Kibékültek? – Kérdezte Blake.

-          Szerintem igen. Beszélgettem ma Harryvel és elmondta, hogy nem tud távol maradni Grace-től. Gondolom megbeszéltek mindent. Remélem minden rendben lesz velük. – Sóhajtott Nora.

-          Alszol? – Suttogtam Harry fülébe.

-          Nem. – Suttogott vissza.

-          Alszotok? – Kérdezte Nora. Mosoly jelent meg arcomon, s alig bírtam visszatartani a nevetést mikor Nora fölénk hajolt. Kinyitottam a szemem és nevetni kezdtem.

-          Milyen jó kedve lett valakinek. – Jegyezte meg Blake mosolyogva. Mosolyogva bólintottam s felültem az ágyban.

-          Mennyit aludtunk? – Dörzsöltem meg a szemem.

-          Kb. 4 órát. 2 órája jöttünk be. De meg sem moccantatok. Ugyanabban a pózban voltatok 4 órán keresztül. Nem gémberedtetek el? – Kérdezte Nora. Megráztam a fejem, s Harryre néztem. Mosolyogva felült. – Lassan mennem kéne…

-          Ne menj! Nem maradnál itt? – Kérdeztem miközben a plédet piszkáltam.

-          Háát… Nora? – Nézett legjobb barátnőmre.

-          Felőlem maradhatsz. De Blake-t nem vinnéd vissza? Meg akkor hozhatsz magadnak cuccot is. Lassan elindultak. Kicsit féltem, hogy Harry nem fog visszajönni vagy nem is tudom… Egy óra múlva már kezdtem ideges lenni…

-          Nyugi visszajön. – Nyugtatott Nora.

Én már nem bíztam ebben annyira…

3.rész

Nem akarom húzni -vonni a dolgokat, Csupán Do_Payne-nek szeretném megköszönni a segítséget és a kedves szavakat!
U.I: Jó olvasást! :)))

Nora nagyon élvezte a mozit.. és valljuk be én is. Harry annyira kedves volt, nem is tudom, miért nem lehet mindig ilyen. A többiek beültek még egy gyorsétterembe, én viszont haza akartam menni.

-          Menjetek nyugodtan! Visszamegyek busszal! -  Néztem Norára.

-          De… késő van! Nem engedlek el. Én is megyek! - Erősködött.

-          Maradj Blakkel! Kérlek! Az én kedvemért!

-          Gyere már te is!- Lépett mellém egy Louis nevű srác. Magas volt, izmos és tele volt tetoválással. Próbáltam szemügyre venni tetkóit, mire elmosolyodott. – Egyszer megmutathatom őket! – Súgta a fülembe mire kissé elpirultam. Helyes volt az már egyszer biztos. És ezerszer kedvesebb volt Harrynél. Kicsit oldottabban kezdtem beszélgetni Lou-val. Tényleg nagyon aranyos. Egy csomó viccet mesélt, hogy ne legyek annyira feszült. A kis csapat bevonult egy hangulatos kis étterembe, mire az emberek furán méregetni kezdtek minket. Elmosolyodtam, amikor a Punk – senki nem tudta az igazi nevét – bemutatott egy szőke, látszólag jó módú gyereknek, aki fintorogva nézett minket. A fiúk kiválasztottak két asztalt és leültünk. Legbelülre kerültem én, mellém Lou, mellé Zayn, míg velem szembe Nora, Blake és a Punk. A másik asztalnál ült Harry, Kendra, Tipsy és Josh. Elgondolkodva nézegettem az étlapot, mikor cuppogást hallottam. Felnéztem, azt hittem Nora és Blake melegedett össze, de csalódnom kellett. Harry és Kendra épp egymás száját térképezték fel. A szívem összefacsaródott a látványtól, nem értem mit is vártam tőle. Tudtam, hogy ilyen, nem? Akkor mégis miért fáj ennyire?

-          Hééé! - Lökte meg karomat finoman Lou. Belenéztem a csibészesen ragyogó kék szemeibe, s elmosolyodtam. – Ne is foglalkozz vele. Tudom, hogy te intézted el a nyáron. Király voltál! – Mondta egy hatalmas vigyor keretében. Felnevettem mikor Zayn áthajolt Lou-in, az asztalhoz szögezve a srácot.

-          Nagyon komoly voltál! – Mondta Zayn s pacsira nyújtotta nagy kezét. Mosolyogva pacsiztam le vele. Aranyosak voltak. Egész este szórakoztattak minket. Nora és Blake nagyon édesek voltak, és a Punk nevét is megtudtam. Mint kiderült Gregnek hívják. Egyébként a haja miatt lett Punk a neve. Na, jó a stílusa miatt. Imádja a punk zenét, a SZÍVÁRVÁNYszínű haja pedig az ég felé mered. El sem tudtam képzelni mennyi időbe és mennyi zselébe került, hogy elérje ezt a hatást. Még meg is tapogattam, kőkemény volt, ezt még egy orkán erejű szél sem ronthatná el.

-          Grace, gyere, menjünk. Elviszlek! - Állt meg az asztalunk mellett Harry.

-          Én még maradok! Majd Lou hazavisz! – Az említett erre helyeslően bólogatni kezdett.

-          Ahogy akarod! – Mondta bunkón, s átkarolta Kendra vállát. Együtt léptek ki a helyiségből. Figyelmeztettem magam, hogy ne gondolkodjak feleslegesen, de nem ment. Annyira fájt, hogy Harry előttem flörtöl ezekkel… a lotyókkal. Tipsy-nél gusztustalanabb lányt még életemben nem láttam. Az egész megjelenése, a beszédstílusa.. Minden.. Árad belőle a „gyereésdugjmeg” kisugárzás.

-          Tipsy-vel ne is törődj. Mindig be van baszva! – Elnevettem magam a durva szó hallatán. Fura volt, hogy ilyen gátlástalanul káromkodjon valaki a környezetemben.

-          Lassan mennünk kéne! – Állt fel Nora. – Reggel korán kell kelned! – Nézett rám Nora.

-          Tényleg. Akkor vissza tudtok minket vinni? – Néztem Lou-ra, aki mosolyogva bólintott, majd karját lazán vállamra dobta. Nem zavart a közelsége, tudtam, hogy van barátnője ezért is esett jól gesztusa. Alig ismertük egymást, mégis megvigasztalt és nem hagyta, hogy szomorú legyek. Lou egy gyönyörű tűzpíros Mustanghoz vezetett minket. Az állam a földet verdeste, annyira lenyűgözött az autó. Mindig is oda voltam az autókért. Óvatosan beültem, s csodálattal néztem a fehér bőr kárpitot, a sötétített ablaküveget. Louis vezetési technikája teljesen eltért Harry-étől. Harry jól vezetett, de az érzelmei hatással voltak rá. Ha feszült, ideges vagy frusztrált volt szeretett száguldozni, a nyár folyamán nem egyszer repesztettünk 180-al. Lou viszont nyugodt és megfontolt volt, ami kicsit fura volt számomra. Nem sokan furikáztak eddig, így hozzászoktam Harry vezetési stílusához, bármilyen furán is hangzik. Harry… Nem hiszem el, hogy gondolataim még most is Harry körül forognak. Vajon most Kendrával van? Lefeküdt vele? Idegesen túrtam hajamba. Úgy látszik ez lett az új kényszer cselekedetem. A hajamat turkálom… Fel sem tűnt mikor értünk a campushoz.

-          Grace, itt vagyunk! – Bökött meg Nora. Kiszálltam az autóból és még egyszer megcsodáltam.

-          Legközelebb vezethetsz te! –Kacsintott rám Lou mielőtt megölelt. Zayn-től is kaptam egy ölelést, majd megköszöntük a fuvart. Előre mentem, hagytam Nora hadd búcsúzzon el Blake-től. Félúton beért és a nyakamba ugrott.

-          Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – Ujjongott.

-          Boldog vagy? – Kérdeztem mosolyogva. Vigyora és szeme csillogása elárulta, hogy nagyon nagyon boldog és kicsit talán szerelmes is. Összeborulva andalogtunk fel a szobánkba, s összeszedtük a fürdéshez szükséges cuccainkat. Egymás melletti fülkéket választottunk, hogy zuhanyzás közben is tudjunk beszélgetni.

-          Blake annyira édes, és kedves, és olyan helyes! Van nyelv piercingje, totál odavagyok érte! – Csicseregte Nora. Örültem, hogy boldog, mégis valahogy nem tudtam ellazulni. Görcsösen kapaszkodtam egy emlékbe. Göndör fürtjei arcomat csiklandoztak mikor fölém hajolt. Smaragd szemeiben huncut fény csillant mikor lenézett kipirult arcomra. Ajkait megnyalta, majd váratlanul lecsapott. Heves csókban forrtunk össze, miközben Harry az oldalamat simogatta. Elzártam a csapot és gépiesen csináltam esti rutinomat. Észre se vettem, hogy Nora percek óta bámul. Csupán egyetlen egy személy járt gondolataimban. Magas volt, kellően izmos, kivarrt, piercinges srác, akinek barna göndör fürtjei és igéző zöld szemei vannak. Harry…

-          Grace.. - Érintette meg vállam Nora mire ugrottam egyet. – Minden rendben? – Kérdezte nyugtalanul.

-          Persze, csak ideges vagyok a holnap miatt. – Hazudtam. Tudtam, hogy átlát rajtam, mégsem kérdezett semmit. Ezt szerettem benne. Soha semmit nem húzott ki az emberből, csupán kivárta, hogy elmondják neki a problémáikat. Én nem tudok várni. Kíváncsi vagyok, és ezzel az őrületbe tudom kergetni Norát. Emlékszem, évekkel ezelőtt karácsony előtt pár nappal voltunk.

-          Nora! Mit kapok tőled? –Kérdeztem meg huszadjára a nap folyamán. Nem tehetek róla, kíváncsi vagyok.

-          Grace. – Állt meg, s szembe fordult velem. – Ha elmondom nem lesz meglepetés, számomra elveszik a varázsa. Tudom! –Tartotta fel mutató ujját mikor szólásra nyitottam a számat. –hogy meg fogsz lepődni, de akkor sem fogom elmondani! – Zárta le, s tovább indult.

-          Ahhj… - Morogtam. Elég kitartónak bizonyultam, mert azt a pár napot, ami még karácsonyig volt, végig sms-eztem Norával. Minden tízedik percben megkérdeztem mit kapok tőle. Makacs volt és nem mondta el. Hála az égnek. Nagyon örültem az ajándékomnak. Egy fotóalbumot kaptam tőle, amiben már volt néhány kép. Főként rólunk. Nagyon szépen megcsinálta, egy-egy képhez még idézetet is írt. Elsírtam magam a boldogságtól, és Norával, Karácsony másnapján vérszerződést kötöttünk. Soha de soha nem fogjuk elhagyni egymást.

Mosolyogva tenyeremre néztem, ahol egy vékony heg húzódott.

-          Ne mondd, hogy emlékszel! – Mondta hitetlenkedve Nora. – Istenem, de bolondok voltunk!

-          Inkább őrültek, nem gondolod?! – Kérdeztem. – Emlékszel, amikor kiszúrtam a füledet? Mert mindenáron akartál egy második lyukat a füledbe.

-          Emlékszem. – Kacarászott tovább. – És amikor először mentünk diszkóba? Ki kellett másznunk a tetőre, és le az ereszcsatornán, hogy ki tudjunk jutni. Te meg majdnem kitörted a nyakad.

-          Jó, na. Te is tudod, mindig is két ballábas voltam.

-          Tudom… - Nem tudta befejezni a mondatot. A nevetés olyan erővel tőrt rá, hogy nem kapott levegőt. Már komolyan attól féltem az oxigénhiány kárt okoz agyában. – Na.. fúú.. emlékszel, amikor szekrényt ugrottunk? Te meg magadra borítottad az egészet, vagy amikor futottunk és beleestél egy csalán bokorba? De a legjobb akkor is ez volt.

Nora és én hazafelé tartottunk a suliból, mikor vagy a saját lábamban vagy szimplán a levegőben megbotlottam és eltaknyoltam. Nora néhány másodpercig nem vette észre, hogy nem követem, s tovább magyarázott, immáron a levegőnek. Megtorpant, hátrapillantott és röhögő görcsöt kapott, ahogy kiterülve fekszem az út közepén.

-          Jó ez tényleg vicces volt! – Nevettem én is az emlékeken. – Szerencsétlen vagyok. – Vontam meg a vállamat.

-          Álmos vagyok. – Állítását igazolván ásított egy nagyot, s bebújt az ágyába. – Jó éjt! Cuppantott egyet a levegőbe, s az ablak felé fordult. Lekapcsoltam a kis lámpát, ami a kis asztalon állt, amolyan hangulatlámpaként funkcionálva, ugyanis rózsaszín búra volt rajta, ami halványan átengedte a fényt rózsaszínes fénybe burkolva a szobát. Követtem Nora példáját és befeküdtem az ágyba. Nyakig betakaróztam, s meglepő módon hamar jött az álom.

-          Harry… Sóhajtottam amint csókjai nyakamat ostromolták.

-          Gracie.. Annyira.. ártatlan vagy! Nyögött Harry mikor hozzádörgölőztem. Kezei topom alá tévedtek, s elkezdték azt feljebb húzni.

-          Umh.. Harry.. Ne. Állítottam le. Morogva húzta ki kezeit, s mellém gördült. Láttam rajta, hogy feszült. Hozzábújtam, mire felsóhajtott, s mellkasára húzta fejemet. Hallgattam amint szíve a mellkasában dübörög. Annyira jó érzés volt karjaiban lenni. Nem szóltunk egy szót sem, csupán feküdtünk és élveztük egymás közelségét. Harry barna fürtjeimmel játszott.

Valami megváltozott. Többé nem voltam Harry karjai között.

-          A kis csajjal vagy Hazza? Mert ha igen nyertél! Hallottam meg a részeges nevetést.

-          Nem vagy elég jó.

-          Nem kellesz. Csak játszottam veled.

-          A barátnőidet is hülyítettem, te lettél volna az első, aki bedől nekem.

-          Normális vagy? Ennek nyoma marad. Mit fogok mondani, hogy egy csaj elintézett?

-          Remélem, még találkozunk Gracie!

-          Prűd, szentfazék, okoskodó, gyík, slampos.. csúnya..

Szemeim kipattantak s akkor éreztem, hogy könnyeim utat törtek maguknak.

-          Grace.. – Nora az ágyam mellett térdelt. –Harryvel álmodtál? - Kérdezte, s letörölte arcomról a könnyeket. Némán bólintottam. Kimentem megmosni az arcom és a fogam, majd magamra kapkodtam az első göncöket, amik a kezembe akadtak. Egy szűk világos farmer volt, és egy retro virágmintás háromnegyed ujjú póló, aminek a háta eléggé kivolt vágva. A hajamat megfésültem, és kiengedve hagytam. A tükörből egy kisírt szemű, sápadt Grace nézett vissza rám. Elővettem a pipere táskámat és próbáltam tűrhetővé varázsolni a fejemet. Miután úgy gondoltam az alapozó és korrektor elfedte a sötét karikákat a szemem alatt készen is voltam. Nem volt kedvem semmilyen sminkhez. Felvettem fehér Converse cipőmet, mikor úgy döntettem teszek fel egy kis szempillaspirált. Miután azzal is végeztem, megállapítottam, hogy már el kellett volna indulnom a kávémért. Futólépésben szeltem át a campust, s kicsit előre tolakodtam a sorban. Ha ezt nem teszem meg simán elkések az óráról. Boldogan szürcsölgetve mentem az egyes épület felé ahol az óráim lesznek. Ma lesz egy angolom, két spanyolom és egy fogalmazás óra. Tudom, az utóbbinak kicsit hülye neve van, de sokat segít, abban hogyan is kell pl. egy hivatalos levelet, vagy épp egy verset megfogalmazni. Vágyakozva néztem a kettes épület felé, ahol a művészeti kurzusok folytak. Nagyon szerettem volna művészeti szakra jelentkezni, de anya nem engedte. Csak akkor jöhettem el, ha angol szakra jelentkezem. Totál megkönnyebbültem mikor az első sorból egy vigyorgó szőkeség integetett vissza.

-          Niall!- Ugrottam nyakába mikor elém sietett. Mosolyogva ölelt magához. A beiratkozásnál találkoztam vele, az első pillanattól fogva jól megértettük egymást. Teljesen megfeledkeztem az e-mailjeimről. Tuti, hogy küldött vagy ezret. Leültem mellé és mosolyogva hallgattam amint a nyár utolsó heteiről mesélt nekem. Éppen azt ecseteltem, milyen volt a meló a tengerparton, mikor Niall elnézett a fejem felett és elkomorult.

-          Mi az? – Érintettem meg karját. Niall előre fordult, időközben a tanár is megjött.

-          Szentfazék! – Nem hiszem el. Vettem egy 180 fokos fordulatot székemen s elkerekedtek a szemeim. Mérgesen morogtam és elővettem a füzetemet. Próbáltam figyelmen kívül hagyni ezt az… arrogáns seggfejet. Egy önelégült vigyor terült el arcán, s késztetést éreztem arra, hogy megint behúzzak neki egyet. Ó, igen. Örömmel tettem volna. Annyira idegesített, hogy ott ült mellettem, karja folyton súrolta enyémet, s mikor levettem a padról megfogta a combomat. Meglepődöttségtől megugrottam hangosan beverve a térdemet. Halkan szitkozódva dörzsölgettem a fájó terültet. Harry csak kuncogott mellettem. Mikor megszólalt a csengő felpattantam.

-          Niall, kiengedsz? – Kérdeztem. Niall felállt és kiment a sor szélére. Szó szerint kirohantam a teremből. És egyenesen Nora-ba ütköztem.

-          Oh, Istenem ugye nem? – Kérdezte Nora mikor meglátta kétségbeesett arcomat. Nem kellett válaszolnom, ugyanis az említett megjelent a hátam mögött. – Mr. Gregor küldött. Itt van egy lista. Fel tudsz még venni néhány órát plusz kreditért! A művészeti órák eléggé csábítóak! – Kacsintott rám Nora mintha misem történt volna. – Ne haragudj mennem, kell! A hatos épületben van órám! - Slisszolt el egy bocsánatkérő mosollyal arcán. Egyedül maradtam Harryvel. Szó nélkül elindult a női mosdóba, s éreztem, Harry szorosan a nyomomban van. Becsaptam az orra előtt az ajtót és kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Nem hiszem el, hogy itt van. Egy órára járunk és mellettem ül. Kicseszett velem a karma rendesen. De miért pont én? Miért én? Aki így is össze van törve, aki csak normális egyetemi éveket akart, anélkül, hogy haza kéne mennie. Nem akartam találkozni anyával. Épp eleget szívta már a véremet. Egészen csöngetésig sajnáltam magamat, majd erőt véve magamon kiléptem a folyosóra. Valaki megragadta a csuklómat. Egy erős mellkasnak csapódtam. Az illatából rögtön megtudtam, hogy ki az. Erőszakosan felemelte az államat, s lehajolt, hogy megcsókoljon. Reflexből pofon vágtam. A kihalt folyosón visszhangzott tettem, s sietősen a terem felé iszkoltam. Harry akkor ért utol mikor beléptem a terembe. Némán visszaültem a helyemre. Niall furán méregetett minket. Meg is értem. Arcomon egy örült kifejezés ült, miközben vadul fujtattam. Harry arcán ott virított egy piros folt. Büszke voltam magamra, amiért megütöttem kizökkentve őt megszökött szerepéből. Óra végére Harry arca bedagadt és szitkozódva közölte velem, hogy fáj.

-          Ez van Styles. – Azzal ott hagytam őt remélve, hogy a mai nap folyamán többet nem fogok találkozni vele. Niall elkísért a teremhez ahol a következő órám lesz. Sajnos ő olaszt tanul. Beszélgettünk még kicsit majd bementem a terembe. Természetesen itt is az első sort választottam magamnak.

-          Úgy látszik, nem szabadulsz tőlem! – Morogta egy rekedtes hang a fülembe.

-          Na, jó Styles. Ne játssz velem! Csak ne szólj hozzám, oké?! – Tekintetemet a professzorra függesztettem. Magamon éreztem Harry perzselő tekintetét. Borzasztóan idegesített. A nap végére szó szerint kiborultam. Ma minden órán együtt voltam Harryvel és az őrületbe kergetett. Miért jó neki ez? Szórakoztatja? Kurvára nem jó poén. Dühöngő vadként csörtettem be a szobámba hol rögtön bekapcsoltam a laptomon. Kiválasztottam a hangulatomhoz illő dalt és zúzni kezdtem. Lesöpörtem az ágyamról a takarót, a könyveket az asztalról. A kis szobában ez a két tett káoszt eredményezett. Levettem magam a földön kupacba halmozott ágyneműre és csukott szemmel pihegtem. Próbáltam vissza nyerni a kontrollt, és nem hányni. Ha stresszelek és ideges vagyok hányingerem lesz, és nem bírok enni. Halk nevetést hallottam. Azonnal kipattantak a szemeim. Ijedten passzíroztam magam a padlóhoz. Harry fölém tornyosult s pajkosan nézett le rám. Megpróbáltam lelökni magamról, de sokkal erősebbnek bizonyult. Ekkor tört el a mécses. Kitört belőlem a zokogás.

-          Miért kínzol, Harry? Miért nem tudsz békén hagyni? Nyugodt egyetemi éveket akartam. Elég volt, mikor anya szekírozott agyon. Kérlek! – Fuldokoltam a zokogástól. A döbbent Harryt sikerült lelöknöm magamról. Felálltam és szám elé kaptam a kezem. Kirohantam a folyosóra majdnem feldöntve Norat és Blaket. A fürdőben bezárkóztam az egyik fülkébe és a vécé fölé görnyedtem. Görcsösen szorítottam hajamat, nehogy lehányjam. Mindent kiadtam magamból, majd percekig csak öklendeztem. Próbáltam szabályozni légzésemet, s megnyugtatni magam.

-          Gracie.. Én vagyok! Kopogott halkan az ajtón. Kinyitottam és hagytam, hogy Nora felnyaláboljon a földről. Segített megmosni a fogam, majd Blake segítségével visszavittek a szobába. Az ágyamra visszakerült minden. Nora levette rólam a cipőt és farmer, majd betakart. Kikereste a táskámból a gyógyszeres dobozaimat majd idegesen kinyitotta az egyiket. Kábultan feküdtem az ágyban. Nem akartam tudomást venni semmiről. Túl sok volt nekem ez. Így is gyengék az idegeim, és extrán túlérzékeny vagyok, erre még Harry is rátesz egy lapáttal. A mai nap folyamán számtalanszor olyan helyeken érintett ahol rajta kívül senki. Zavart. Nagyon is. Főleg, az, hogy miután pofon vágtam, háromszor akart megcsókolni. Nora bevetetett velem egy nyugtatót s simogatni kezdte arcomat nyugtatásképp.

-          Gratulálok Harry. Sikerült kikészítened az első nap! – Nora aggódva nézett rám mikor artikulálatlanul felnyögtem. A nyugtató megtette hatását, minden elmosódott körülöttem. Tompán hallottam őket beszélgetni.

-          Mit adtál neki? –Kérdezte Harry idegesen.

-          Nyugtatót. Mi mást?! – Csattan fel Nora.

-          Szüksége van ezekre? – Vette kezeibe a dobozkákat. – Szorongásoldó, nyugtató. – Olvasta fel hangosan a dobozokra illesztett címkéket.

-          Igen. – Sóhajtott fel Nora, s kezemet ölébe vette. – Mióta felbukkant az apja. Nem fog örülni, hogy elmondom neked de… - Blake bátorítóan rámosolygott. – Elhagyta az apja, amikor 7 éves volt. Az anyjával folyton veszekedtek, sőt néhányszor még kezet is emelt az anyjára. Elváltak sok évvel ezelőtt, 2 éve azonban felkereste Grace-t. Részeg volt, betört a házba és tört zúzott. Grace-t nem egyszer megütve. Teljesen kétségbeesett, így bemenekült a fürdőbe. Engem hívott fel. Én pedig értesítettem a rendőrséget és Grace anyukáját. Távolság tartási végzést rendelt el a bíró, az apja soha többé nem mehet a közelébe. Grace lelkileg teljesen összetört és magába zuhant. Depressziós lett, amitől az anyja megijedt és ahelyett, hogy ő segített volna neki bedugta egy diliházba. Mi mentünk el érte, amikor sírva hívott fel, hogy nem bírja tovább. Minden nap teletömték gyógyszerekkel, amitől rosszul volt. Apa megkérte az egyik volt egyetemi ismerősét, aki pszichiáter, hogy vállalja el Grace-t. Azóta hozzájár. Jövő héten lesz egy találkozójuk. Azt reméltem, jobban lesz.. De nem. Továbbra is szüksége van a gyógyszerekre. Harry kérlek, látod, milyen állapotban van. Ha furán veszi a levegőt, vagy izzad, netán arra panaszkodik, hogy hányingere van, vagy remeg, azonnal hívj engem.

-          Miért? – Kérdezte Harry értetlenül.

-          Mert akkor pánikrohama lesz. És nem akarom, hogy ott mindenki előtt elájuljon. – Nora gyorsan hozzátette mikor Harry ijedt pillantást vetett rá. – Nem sokszor fordult elő, de nem akarom, hogy mindenki azon pletykáljon, hogy elájult. Harry.. – Lágyult el Nora hangja. – Kérlek. Hagyd őt. Tudod, hogy nagyon szeretlek, de Grace jobbat érdemel. Olyan fiúra van szüksége, aki törődik vele, aki kedves és figyel rá.

Tompán hallottam még amint Harry ezt mormolja.

-          Nem engedhetem el.