3.rész

Nem akarom húzni -vonni a dolgokat, Csupán Do_Payne-nek szeretném megköszönni a segítséget és a kedves szavakat!
U.I: Jó olvasást! :)))

Nora nagyon élvezte a mozit.. és valljuk be én is. Harry annyira kedves volt, nem is tudom, miért nem lehet mindig ilyen. A többiek beültek még egy gyorsétterembe, én viszont haza akartam menni.

-          Menjetek nyugodtan! Visszamegyek busszal! -  Néztem Norára.

-          De… késő van! Nem engedlek el. Én is megyek! - Erősködött.

-          Maradj Blakkel! Kérlek! Az én kedvemért!

-          Gyere már te is!- Lépett mellém egy Louis nevű srác. Magas volt, izmos és tele volt tetoválással. Próbáltam szemügyre venni tetkóit, mire elmosolyodott. – Egyszer megmutathatom őket! – Súgta a fülembe mire kissé elpirultam. Helyes volt az már egyszer biztos. És ezerszer kedvesebb volt Harrynél. Kicsit oldottabban kezdtem beszélgetni Lou-val. Tényleg nagyon aranyos. Egy csomó viccet mesélt, hogy ne legyek annyira feszült. A kis csapat bevonult egy hangulatos kis étterembe, mire az emberek furán méregetni kezdtek minket. Elmosolyodtam, amikor a Punk – senki nem tudta az igazi nevét – bemutatott egy szőke, látszólag jó módú gyereknek, aki fintorogva nézett minket. A fiúk kiválasztottak két asztalt és leültünk. Legbelülre kerültem én, mellém Lou, mellé Zayn, míg velem szembe Nora, Blake és a Punk. A másik asztalnál ült Harry, Kendra, Tipsy és Josh. Elgondolkodva nézegettem az étlapot, mikor cuppogást hallottam. Felnéztem, azt hittem Nora és Blake melegedett össze, de csalódnom kellett. Harry és Kendra épp egymás száját térképezték fel. A szívem összefacsaródott a látványtól, nem értem mit is vártam tőle. Tudtam, hogy ilyen, nem? Akkor mégis miért fáj ennyire?

-          Hééé! - Lökte meg karomat finoman Lou. Belenéztem a csibészesen ragyogó kék szemeibe, s elmosolyodtam. – Ne is foglalkozz vele. Tudom, hogy te intézted el a nyáron. Király voltál! – Mondta egy hatalmas vigyor keretében. Felnevettem mikor Zayn áthajolt Lou-in, az asztalhoz szögezve a srácot.

-          Nagyon komoly voltál! – Mondta Zayn s pacsira nyújtotta nagy kezét. Mosolyogva pacsiztam le vele. Aranyosak voltak. Egész este szórakoztattak minket. Nora és Blake nagyon édesek voltak, és a Punk nevét is megtudtam. Mint kiderült Gregnek hívják. Egyébként a haja miatt lett Punk a neve. Na, jó a stílusa miatt. Imádja a punk zenét, a SZÍVÁRVÁNYszínű haja pedig az ég felé mered. El sem tudtam képzelni mennyi időbe és mennyi zselébe került, hogy elérje ezt a hatást. Még meg is tapogattam, kőkemény volt, ezt még egy orkán erejű szél sem ronthatná el.

-          Grace, gyere, menjünk. Elviszlek! - Állt meg az asztalunk mellett Harry.

-          Én még maradok! Majd Lou hazavisz! – Az említett erre helyeslően bólogatni kezdett.

-          Ahogy akarod! – Mondta bunkón, s átkarolta Kendra vállát. Együtt léptek ki a helyiségből. Figyelmeztettem magam, hogy ne gondolkodjak feleslegesen, de nem ment. Annyira fájt, hogy Harry előttem flörtöl ezekkel… a lotyókkal. Tipsy-nél gusztustalanabb lányt még életemben nem láttam. Az egész megjelenése, a beszédstílusa.. Minden.. Árad belőle a „gyereésdugjmeg” kisugárzás.

-          Tipsy-vel ne is törődj. Mindig be van baszva! – Elnevettem magam a durva szó hallatán. Fura volt, hogy ilyen gátlástalanul káromkodjon valaki a környezetemben.

-          Lassan mennünk kéne! – Állt fel Nora. – Reggel korán kell kelned! – Nézett rám Nora.

-          Tényleg. Akkor vissza tudtok minket vinni? – Néztem Lou-ra, aki mosolyogva bólintott, majd karját lazán vállamra dobta. Nem zavart a közelsége, tudtam, hogy van barátnője ezért is esett jól gesztusa. Alig ismertük egymást, mégis megvigasztalt és nem hagyta, hogy szomorú legyek. Lou egy gyönyörű tűzpíros Mustanghoz vezetett minket. Az állam a földet verdeste, annyira lenyűgözött az autó. Mindig is oda voltam az autókért. Óvatosan beültem, s csodálattal néztem a fehér bőr kárpitot, a sötétített ablaküveget. Louis vezetési technikája teljesen eltért Harry-étől. Harry jól vezetett, de az érzelmei hatással voltak rá. Ha feszült, ideges vagy frusztrált volt szeretett száguldozni, a nyár folyamán nem egyszer repesztettünk 180-al. Lou viszont nyugodt és megfontolt volt, ami kicsit fura volt számomra. Nem sokan furikáztak eddig, így hozzászoktam Harry vezetési stílusához, bármilyen furán is hangzik. Harry… Nem hiszem el, hogy gondolataim még most is Harry körül forognak. Vajon most Kendrával van? Lefeküdt vele? Idegesen túrtam hajamba. Úgy látszik ez lett az új kényszer cselekedetem. A hajamat turkálom… Fel sem tűnt mikor értünk a campushoz.

-          Grace, itt vagyunk! – Bökött meg Nora. Kiszálltam az autóból és még egyszer megcsodáltam.

-          Legközelebb vezethetsz te! –Kacsintott rám Lou mielőtt megölelt. Zayn-től is kaptam egy ölelést, majd megköszöntük a fuvart. Előre mentem, hagytam Nora hadd búcsúzzon el Blake-től. Félúton beért és a nyakamba ugrott.

-          Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – Ujjongott.

-          Boldog vagy? – Kérdeztem mosolyogva. Vigyora és szeme csillogása elárulta, hogy nagyon nagyon boldog és kicsit talán szerelmes is. Összeborulva andalogtunk fel a szobánkba, s összeszedtük a fürdéshez szükséges cuccainkat. Egymás melletti fülkéket választottunk, hogy zuhanyzás közben is tudjunk beszélgetni.

-          Blake annyira édes, és kedves, és olyan helyes! Van nyelv piercingje, totál odavagyok érte! – Csicseregte Nora. Örültem, hogy boldog, mégis valahogy nem tudtam ellazulni. Görcsösen kapaszkodtam egy emlékbe. Göndör fürtjei arcomat csiklandoztak mikor fölém hajolt. Smaragd szemeiben huncut fény csillant mikor lenézett kipirult arcomra. Ajkait megnyalta, majd váratlanul lecsapott. Heves csókban forrtunk össze, miközben Harry az oldalamat simogatta. Elzártam a csapot és gépiesen csináltam esti rutinomat. Észre se vettem, hogy Nora percek óta bámul. Csupán egyetlen egy személy járt gondolataimban. Magas volt, kellően izmos, kivarrt, piercinges srác, akinek barna göndör fürtjei és igéző zöld szemei vannak. Harry…

-          Grace.. - Érintette meg vállam Nora mire ugrottam egyet. – Minden rendben? – Kérdezte nyugtalanul.

-          Persze, csak ideges vagyok a holnap miatt. – Hazudtam. Tudtam, hogy átlát rajtam, mégsem kérdezett semmit. Ezt szerettem benne. Soha semmit nem húzott ki az emberből, csupán kivárta, hogy elmondják neki a problémáikat. Én nem tudok várni. Kíváncsi vagyok, és ezzel az őrületbe tudom kergetni Norát. Emlékszem, évekkel ezelőtt karácsony előtt pár nappal voltunk.

-          Nora! Mit kapok tőled? –Kérdeztem meg huszadjára a nap folyamán. Nem tehetek róla, kíváncsi vagyok.

-          Grace. – Állt meg, s szembe fordult velem. – Ha elmondom nem lesz meglepetés, számomra elveszik a varázsa. Tudom! –Tartotta fel mutató ujját mikor szólásra nyitottam a számat. –hogy meg fogsz lepődni, de akkor sem fogom elmondani! – Zárta le, s tovább indult.

-          Ahhj… - Morogtam. Elég kitartónak bizonyultam, mert azt a pár napot, ami még karácsonyig volt, végig sms-eztem Norával. Minden tízedik percben megkérdeztem mit kapok tőle. Makacs volt és nem mondta el. Hála az égnek. Nagyon örültem az ajándékomnak. Egy fotóalbumot kaptam tőle, amiben már volt néhány kép. Főként rólunk. Nagyon szépen megcsinálta, egy-egy képhez még idézetet is írt. Elsírtam magam a boldogságtól, és Norával, Karácsony másnapján vérszerződést kötöttünk. Soha de soha nem fogjuk elhagyni egymást.

Mosolyogva tenyeremre néztem, ahol egy vékony heg húzódott.

-          Ne mondd, hogy emlékszel! – Mondta hitetlenkedve Nora. – Istenem, de bolondok voltunk!

-          Inkább őrültek, nem gondolod?! – Kérdeztem. – Emlékszel, amikor kiszúrtam a füledet? Mert mindenáron akartál egy második lyukat a füledbe.

-          Emlékszem. – Kacarászott tovább. – És amikor először mentünk diszkóba? Ki kellett másznunk a tetőre, és le az ereszcsatornán, hogy ki tudjunk jutni. Te meg majdnem kitörted a nyakad.

-          Jó, na. Te is tudod, mindig is két ballábas voltam.

-          Tudom… - Nem tudta befejezni a mondatot. A nevetés olyan erővel tőrt rá, hogy nem kapott levegőt. Már komolyan attól féltem az oxigénhiány kárt okoz agyában. – Na.. fúú.. emlékszel, amikor szekrényt ugrottunk? Te meg magadra borítottad az egészet, vagy amikor futottunk és beleestél egy csalán bokorba? De a legjobb akkor is ez volt.

Nora és én hazafelé tartottunk a suliból, mikor vagy a saját lábamban vagy szimplán a levegőben megbotlottam és eltaknyoltam. Nora néhány másodpercig nem vette észre, hogy nem követem, s tovább magyarázott, immáron a levegőnek. Megtorpant, hátrapillantott és röhögő görcsöt kapott, ahogy kiterülve fekszem az út közepén.

-          Jó ez tényleg vicces volt! – Nevettem én is az emlékeken. – Szerencsétlen vagyok. – Vontam meg a vállamat.

-          Álmos vagyok. – Állítását igazolván ásított egy nagyot, s bebújt az ágyába. – Jó éjt! Cuppantott egyet a levegőbe, s az ablak felé fordult. Lekapcsoltam a kis lámpát, ami a kis asztalon állt, amolyan hangulatlámpaként funkcionálva, ugyanis rózsaszín búra volt rajta, ami halványan átengedte a fényt rózsaszínes fénybe burkolva a szobát. Követtem Nora példáját és befeküdtem az ágyba. Nyakig betakaróztam, s meglepő módon hamar jött az álom.

-          Harry… Sóhajtottam amint csókjai nyakamat ostromolták.

-          Gracie.. Annyira.. ártatlan vagy! Nyögött Harry mikor hozzádörgölőztem. Kezei topom alá tévedtek, s elkezdték azt feljebb húzni.

-          Umh.. Harry.. Ne. Állítottam le. Morogva húzta ki kezeit, s mellém gördült. Láttam rajta, hogy feszült. Hozzábújtam, mire felsóhajtott, s mellkasára húzta fejemet. Hallgattam amint szíve a mellkasában dübörög. Annyira jó érzés volt karjaiban lenni. Nem szóltunk egy szót sem, csupán feküdtünk és élveztük egymás közelségét. Harry barna fürtjeimmel játszott.

Valami megváltozott. Többé nem voltam Harry karjai között.

-          A kis csajjal vagy Hazza? Mert ha igen nyertél! Hallottam meg a részeges nevetést.

-          Nem vagy elég jó.

-          Nem kellesz. Csak játszottam veled.

-          A barátnőidet is hülyítettem, te lettél volna az első, aki bedől nekem.

-          Normális vagy? Ennek nyoma marad. Mit fogok mondani, hogy egy csaj elintézett?

-          Remélem, még találkozunk Gracie!

-          Prűd, szentfazék, okoskodó, gyík, slampos.. csúnya..

Szemeim kipattantak s akkor éreztem, hogy könnyeim utat törtek maguknak.

-          Grace.. – Nora az ágyam mellett térdelt. –Harryvel álmodtál? - Kérdezte, s letörölte arcomról a könnyeket. Némán bólintottam. Kimentem megmosni az arcom és a fogam, majd magamra kapkodtam az első göncöket, amik a kezembe akadtak. Egy szűk világos farmer volt, és egy retro virágmintás háromnegyed ujjú póló, aminek a háta eléggé kivolt vágva. A hajamat megfésültem, és kiengedve hagytam. A tükörből egy kisírt szemű, sápadt Grace nézett vissza rám. Elővettem a pipere táskámat és próbáltam tűrhetővé varázsolni a fejemet. Miután úgy gondoltam az alapozó és korrektor elfedte a sötét karikákat a szemem alatt készen is voltam. Nem volt kedvem semmilyen sminkhez. Felvettem fehér Converse cipőmet, mikor úgy döntettem teszek fel egy kis szempillaspirált. Miután azzal is végeztem, megállapítottam, hogy már el kellett volna indulnom a kávémért. Futólépésben szeltem át a campust, s kicsit előre tolakodtam a sorban. Ha ezt nem teszem meg simán elkések az óráról. Boldogan szürcsölgetve mentem az egyes épület felé ahol az óráim lesznek. Ma lesz egy angolom, két spanyolom és egy fogalmazás óra. Tudom, az utóbbinak kicsit hülye neve van, de sokat segít, abban hogyan is kell pl. egy hivatalos levelet, vagy épp egy verset megfogalmazni. Vágyakozva néztem a kettes épület felé, ahol a művészeti kurzusok folytak. Nagyon szerettem volna művészeti szakra jelentkezni, de anya nem engedte. Csak akkor jöhettem el, ha angol szakra jelentkezem. Totál megkönnyebbültem mikor az első sorból egy vigyorgó szőkeség integetett vissza.

-          Niall!- Ugrottam nyakába mikor elém sietett. Mosolyogva ölelt magához. A beiratkozásnál találkoztam vele, az első pillanattól fogva jól megértettük egymást. Teljesen megfeledkeztem az e-mailjeimről. Tuti, hogy küldött vagy ezret. Leültem mellé és mosolyogva hallgattam amint a nyár utolsó heteiről mesélt nekem. Éppen azt ecseteltem, milyen volt a meló a tengerparton, mikor Niall elnézett a fejem felett és elkomorult.

-          Mi az? – Érintettem meg karját. Niall előre fordult, időközben a tanár is megjött.

-          Szentfazék! – Nem hiszem el. Vettem egy 180 fokos fordulatot székemen s elkerekedtek a szemeim. Mérgesen morogtam és elővettem a füzetemet. Próbáltam figyelmen kívül hagyni ezt az… arrogáns seggfejet. Egy önelégült vigyor terült el arcán, s késztetést éreztem arra, hogy megint behúzzak neki egyet. Ó, igen. Örömmel tettem volna. Annyira idegesített, hogy ott ült mellettem, karja folyton súrolta enyémet, s mikor levettem a padról megfogta a combomat. Meglepődöttségtől megugrottam hangosan beverve a térdemet. Halkan szitkozódva dörzsölgettem a fájó terültet. Harry csak kuncogott mellettem. Mikor megszólalt a csengő felpattantam.

-          Niall, kiengedsz? – Kérdeztem. Niall felállt és kiment a sor szélére. Szó szerint kirohantam a teremből. És egyenesen Nora-ba ütköztem.

-          Oh, Istenem ugye nem? – Kérdezte Nora mikor meglátta kétségbeesett arcomat. Nem kellett válaszolnom, ugyanis az említett megjelent a hátam mögött. – Mr. Gregor küldött. Itt van egy lista. Fel tudsz még venni néhány órát plusz kreditért! A művészeti órák eléggé csábítóak! – Kacsintott rám Nora mintha misem történt volna. – Ne haragudj mennem, kell! A hatos épületben van órám! - Slisszolt el egy bocsánatkérő mosollyal arcán. Egyedül maradtam Harryvel. Szó nélkül elindult a női mosdóba, s éreztem, Harry szorosan a nyomomban van. Becsaptam az orra előtt az ajtót és kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Nem hiszem el, hogy itt van. Egy órára járunk és mellettem ül. Kicseszett velem a karma rendesen. De miért pont én? Miért én? Aki így is össze van törve, aki csak normális egyetemi éveket akart, anélkül, hogy haza kéne mennie. Nem akartam találkozni anyával. Épp eleget szívta már a véremet. Egészen csöngetésig sajnáltam magamat, majd erőt véve magamon kiléptem a folyosóra. Valaki megragadta a csuklómat. Egy erős mellkasnak csapódtam. Az illatából rögtön megtudtam, hogy ki az. Erőszakosan felemelte az államat, s lehajolt, hogy megcsókoljon. Reflexből pofon vágtam. A kihalt folyosón visszhangzott tettem, s sietősen a terem felé iszkoltam. Harry akkor ért utol mikor beléptem a terembe. Némán visszaültem a helyemre. Niall furán méregetett minket. Meg is értem. Arcomon egy örült kifejezés ült, miközben vadul fujtattam. Harry arcán ott virított egy piros folt. Büszke voltam magamra, amiért megütöttem kizökkentve őt megszökött szerepéből. Óra végére Harry arca bedagadt és szitkozódva közölte velem, hogy fáj.

-          Ez van Styles. – Azzal ott hagytam őt remélve, hogy a mai nap folyamán többet nem fogok találkozni vele. Niall elkísért a teremhez ahol a következő órám lesz. Sajnos ő olaszt tanul. Beszélgettünk még kicsit majd bementem a terembe. Természetesen itt is az első sort választottam magamnak.

-          Úgy látszik, nem szabadulsz tőlem! – Morogta egy rekedtes hang a fülembe.

-          Na, jó Styles. Ne játssz velem! Csak ne szólj hozzám, oké?! – Tekintetemet a professzorra függesztettem. Magamon éreztem Harry perzselő tekintetét. Borzasztóan idegesített. A nap végére szó szerint kiborultam. Ma minden órán együtt voltam Harryvel és az őrületbe kergetett. Miért jó neki ez? Szórakoztatja? Kurvára nem jó poén. Dühöngő vadként csörtettem be a szobámba hol rögtön bekapcsoltam a laptomon. Kiválasztottam a hangulatomhoz illő dalt és zúzni kezdtem. Lesöpörtem az ágyamról a takarót, a könyveket az asztalról. A kis szobában ez a két tett káoszt eredményezett. Levettem magam a földön kupacba halmozott ágyneműre és csukott szemmel pihegtem. Próbáltam vissza nyerni a kontrollt, és nem hányni. Ha stresszelek és ideges vagyok hányingerem lesz, és nem bírok enni. Halk nevetést hallottam. Azonnal kipattantak a szemeim. Ijedten passzíroztam magam a padlóhoz. Harry fölém tornyosult s pajkosan nézett le rám. Megpróbáltam lelökni magamról, de sokkal erősebbnek bizonyult. Ekkor tört el a mécses. Kitört belőlem a zokogás.

-          Miért kínzol, Harry? Miért nem tudsz békén hagyni? Nyugodt egyetemi éveket akartam. Elég volt, mikor anya szekírozott agyon. Kérlek! – Fuldokoltam a zokogástól. A döbbent Harryt sikerült lelöknöm magamról. Felálltam és szám elé kaptam a kezem. Kirohantam a folyosóra majdnem feldöntve Norat és Blaket. A fürdőben bezárkóztam az egyik fülkébe és a vécé fölé görnyedtem. Görcsösen szorítottam hajamat, nehogy lehányjam. Mindent kiadtam magamból, majd percekig csak öklendeztem. Próbáltam szabályozni légzésemet, s megnyugtatni magam.

-          Gracie.. Én vagyok! Kopogott halkan az ajtón. Kinyitottam és hagytam, hogy Nora felnyaláboljon a földről. Segített megmosni a fogam, majd Blake segítségével visszavittek a szobába. Az ágyamra visszakerült minden. Nora levette rólam a cipőt és farmer, majd betakart. Kikereste a táskámból a gyógyszeres dobozaimat majd idegesen kinyitotta az egyiket. Kábultan feküdtem az ágyban. Nem akartam tudomást venni semmiről. Túl sok volt nekem ez. Így is gyengék az idegeim, és extrán túlérzékeny vagyok, erre még Harry is rátesz egy lapáttal. A mai nap folyamán számtalanszor olyan helyeken érintett ahol rajta kívül senki. Zavart. Nagyon is. Főleg, az, hogy miután pofon vágtam, háromszor akart megcsókolni. Nora bevetetett velem egy nyugtatót s simogatni kezdte arcomat nyugtatásképp.

-          Gratulálok Harry. Sikerült kikészítened az első nap! – Nora aggódva nézett rám mikor artikulálatlanul felnyögtem. A nyugtató megtette hatását, minden elmosódott körülöttem. Tompán hallottam őket beszélgetni.

-          Mit adtál neki? –Kérdezte Harry idegesen.

-          Nyugtatót. Mi mást?! – Csattan fel Nora.

-          Szüksége van ezekre? – Vette kezeibe a dobozkákat. – Szorongásoldó, nyugtató. – Olvasta fel hangosan a dobozokra illesztett címkéket.

-          Igen. – Sóhajtott fel Nora, s kezemet ölébe vette. – Mióta felbukkant az apja. Nem fog örülni, hogy elmondom neked de… - Blake bátorítóan rámosolygott. – Elhagyta az apja, amikor 7 éves volt. Az anyjával folyton veszekedtek, sőt néhányszor még kezet is emelt az anyjára. Elváltak sok évvel ezelőtt, 2 éve azonban felkereste Grace-t. Részeg volt, betört a házba és tört zúzott. Grace-t nem egyszer megütve. Teljesen kétségbeesett, így bemenekült a fürdőbe. Engem hívott fel. Én pedig értesítettem a rendőrséget és Grace anyukáját. Távolság tartási végzést rendelt el a bíró, az apja soha többé nem mehet a közelébe. Grace lelkileg teljesen összetört és magába zuhant. Depressziós lett, amitől az anyja megijedt és ahelyett, hogy ő segített volna neki bedugta egy diliházba. Mi mentünk el érte, amikor sírva hívott fel, hogy nem bírja tovább. Minden nap teletömték gyógyszerekkel, amitől rosszul volt. Apa megkérte az egyik volt egyetemi ismerősét, aki pszichiáter, hogy vállalja el Grace-t. Azóta hozzájár. Jövő héten lesz egy találkozójuk. Azt reméltem, jobban lesz.. De nem. Továbbra is szüksége van a gyógyszerekre. Harry kérlek, látod, milyen állapotban van. Ha furán veszi a levegőt, vagy izzad, netán arra panaszkodik, hogy hányingere van, vagy remeg, azonnal hívj engem.

-          Miért? – Kérdezte Harry értetlenül.

-          Mert akkor pánikrohama lesz. És nem akarom, hogy ott mindenki előtt elájuljon. – Nora gyorsan hozzátette mikor Harry ijedt pillantást vetett rá. – Nem sokszor fordult elő, de nem akarom, hogy mindenki azon pletykáljon, hogy elájult. Harry.. – Lágyult el Nora hangja. – Kérlek. Hagyd őt. Tudod, hogy nagyon szeretlek, de Grace jobbat érdemel. Olyan fiúra van szüksége, aki törődik vele, aki kedves és figyel rá.

Tompán hallottam még amint Harry ezt mormolja.

-          Nem engedhetem el.