2013. december 28., szombat

4. rész

Kérlek komizzatok, pipáljatok iratkozzatok fel. :))
Jó olvasást!




Homályosan emlékszem arra az estére. Arra az estére, amikor kiborultam, arra az éjszakára gondoltam, mikor Harry azt mondta nem engedhet el… Mégis elengedett. Nem ül mellém az órákon,
Nem szól hozzám, ha feljön Norához. Semmi. Mintha megszűntem volna létezni, teljesen semmibe vesz. Ami totál kikészít. Próbálom mondogatni magamnak, hogy minden rendben van és felejtsük el ezt a köcsögöt… De a szívemnek nem tudok parancsolni, a dolgok kicsúsztak a kezeim közül. Főleg anya legutóbbi üzenete óta…
Grace,
Malibun vettem egy házat, odaköltözök a vőlegényemmel. Majd én kereslek. Új számom van. A pénzt küldöm elsején.
Anya
Kiakadtam nagyon. Az még oké, hogy úgymond itt hagy, de az, hogy van egy vőlegénye akiről nem is szólt az már pofátlanság. Meddig titkolta ezt előlem? És miért? Egyszer sem tettem tönkre a kapcsolatait, akkor miért nem tudta elmondani? Nem érdekelt, hogy az anyám, ennél a pontnál, már pont leszartam, hogy ki ő. Nem szép dolog ilyeneket gondolni róla.. de ez valahogy nem hatott meg. Elegem volt belőle, elegem volt az önzőségéből, elegem volt abból, hogy elvárja, én legyek a tökéletes gyerek, kijavítja ezzel az összes kicseszett hibáját. De itt volt elég. Nem akarok többet beszélni vele, sem találkozni. Jól meglesz Malibun a húszon akárhányéves pasijával, Ó bocsánat, vőlegényével. Nora próbált vigasztalni, de eljutottam arra a pontra, amikor nem akartam beszélni. Egyszerűen nem szólaltam meg. Senkinek. Még Niall-nak sem. Senki sem tudja, igazán mit érzek belül. De nem is akarom. Egyedül meg tudom vívni ezt a harcot. Láttam Norán, hogy meg van haragudva rám, de ez volt most a legkisebb gondom. Meg kell értenie, hogy ez most a magam csatája. Csak az volt a baj, hogy magammal sem akartam konzultálni, így nem is ettem, igazából semmit sem csináltam. Órákra se akartam bejárni, de muszáj volt. Az egyetlen kikapcsolódást a művészeti órák jelentették számomra. Mikor az agyagból valami szépet, és hasznosat tudtam teremteni. Úgy éreztem, akkor érek valamit, de a falakon kívül, egy senki voltam. Egy senki, aki úgy érezte összecsaptak a feje fölött a hullámok, s mentem megfullad. És ez volt a hibám. Hogy magamat is utálni kezdtem. Épp mentem volna ki angolról, mikor szédülni kezdtem. Meg kellett támaszkodnom a padon, majd lendületet vettem és tovább mentem. Éreztem amint egy fürkésző szempár a hátamba furódik, de csak azzal törődtem, hogy kijussak innen. A folyosó közepén a lábaim felmondták a szolgálatot, így hatalmas csattanással a földre zuhantam, s minden elsötétült előttem. Pityegésre ébredtem fel. Lassan kinyitottam a szemem, de gyorsan vissza is csuktam. A fény túlerős volt nekem. 
-          Gracie… - Hallottam meg Nora hangját valahonnan mellőlem.
-          Hmm? – Hümmögtem csukott szemmel.
-          Kórházban vagy. Nem ettél. Istenem. Grace, miért nem ettél? Enned kellett volna. Teljesen legyengült a szervezeted. Miért nem mondtad el, hogy ennyire kikészültél? Azthittem Dr.Sullivan segít, de nem. Nem szedted mostanában a bogyókat, igaz? Grace, kérlek. Ne csináld ezt. Ne tedd magad tönkre.
-          Ez az én életem, Nora. És elegem volt, hogy csak egy kurva szerepet játszok, ami még csak nem is az enyém. Belefáradtam ebbe, érted? Egyszerűen más akarok lenni, és nekem ez így volt jó. Ne haragudj, ha megijesztettelek. Semmi bajom most már,ugye? – Nyitottam ki szemeimet, s megláttam egy magas alakot az ablaknál.
-          Ez Harry műve volt? – Kérdezte Nora.
-          Részben. Nem tett semmi rosszat. – Becsuktam szemeimet, s megköszörültem torkomat. Valahogy nem éreztem magaménak a hangomat. Sokkal gyengébb és rekedtebb volt. – Csupán ráébresztett valamire. Ne kergethetek olyasvalakit, aki nem akar engem, és nem erőltethetem rá senkire a szeretetemet.
-          Anyud?  - Kérdezte Nora aggódva.
-          Malubi barbinak képzeli magát perpill. És van egy vőlegénye, akiről valahogy elfelejtett szólni.
-          Biztos akart szólni csak…
-          Mi csak? – Vágtam közbe. – Elfelejtette? Oh, igen tudom milyen az anyám, nem kell ismertetni. Mindig mindent elfelejt, és nem szól nekem. De tudod mit? Nem érdekel. Belefáradtam már abba, hogy mindig nekem kell elsikálni a dolgokat. Amíg te más iskolába jártál, több ezer kilométerre tőlem, addig én még mindig ugyanabban a poshadt szarfészekben voltam. Ugyanazokkal a gyökerekkel, akik kiközösítettek, akik megvetettek és megaláztak. De tartsam fent a jó hírünket. Anya csúnya szakításairól nekem kellett elvonni a figyelmet, összetörtem anya autóját. Hetekig erről beszéltek és anya elégedett volt. Nem jött be hozzám, a kórházba, eltört néhány bordám, lett pár zúzódásom de ennyi. Mégis szükségem lett volna az anyukámra, akit jobban érdekeltek a koktélok és pasik.
-          Ezt miért nem mondtad el eddig? – Kérdezte Nora szomorúan.
-          Mert elég volt ezt feldolgoznom. Nem akartam magyarázkodni senkinek. Tudod, hogy nem szeretek beszélni a problémáimról.
-          Tudom, és ez nagy baj. – Mondta Nora.
-          Pénteken lesz egy buli a szövetségi házban, el kéne jönnöd. – Törte meg a csendet Harry.
-          Ok. Ott leszek. – És ennyi volt. Harry elment, még csak rám se nézett.
-          Te kérted meg, hogy hívjon el? – Néztem vádlón Norára.
-          Hááát… El akart hívni csak…
-          Nora! Nem is érdeklem őt. Akkor minek erőlteted ezt? Nem fogom jobban érezni magam, ha szánalomból elhív.
-           Nem szánalomból teszi… Hívom az orvost. – Állt fel. A plafont bámultam és azon gondolkodtam, vajon felhívták-e anyát. Reménykedtem benne, hogy nem. Nem akartam, hogy felhívjon és letoljon, amiért kellemetlenséget okozok neki.
-          Jó napot Grace. Jobban érzi magát? – Egy 30 év körüli sötétbőrű, hajú férfi lépett az ágyam mellé. Zöldes szemei jókedvet sugároztak.
-          Igen, köszönöm. – Motyogtam. Kicsit zavarban voltam, hogy egy ilyen jó pasi az orvosom.
-          Ennek örülök. Az édesanyját nem tudtuk elérni. Esetleg felhívja? – Kérdezte.
-          Nem lehetne, hogy ne hívják fel? Tudja, épp Malibu barbisat játszik az új vőlegényével. – Hangom gúnytól csepegett. Megint eszembe jutottak és hányingerem lett tőle.
-          Rendben. Megértem. Akkor akár haza is mehet. De most már figyeljen oda az étkezésre. Nem old meg semmit, ha éhezteti magát. – Kacsintott, majd kiment.
-          O te jóég! De jó pasi! Kár, hogy egy tizessel idősebb. – Áradozott Nora.
-          Hééé! Neked ott van Blake! – Dorgáltam meg játékosan.
-          Nézni szabad nem? – Kérdezte egy huncut mosollyal arcán. Nora összepakolta a cuccaimat. A kórház parkolójában kiszúrtam a hatalmas fekete Range Rovert. Harry az autónak dőlve cigizett. Ránéztem Norára aki biztatóan rám mosolygott. Harry kivette a kezemből a táskámat és a csomagtartóba tette. Elnyomta a cigit és beült a kocsiba.  Némán tettük meg a campusig vezető utat.
-          Kösz a fuvart! –Mondtam s lecsaptam a csomagtartó ajtaját. Nora és Harry még beszélgettek kicsit, én viszont fáradt voltam, és el akartam kérni Niall-től az anyagot. Uppsz… Harryt is meg kéne kérdeznem… Azon agyaltam vissza menjek-e, végül úgy döntöttem majd megkérem Norát, hogy kérje el tőle. Felmentem a szobámba és felnyitottam a laptopot. Rögtön jött egy üzenet a szöszke sráctól.
Niall:
Na hogy vagy kicsilány? Nem ér elájulni a folyosó közepén. A szívbajt hoztad rám. Amúgy tudod meddig voltál kiütve?
Megnéztem a dátumot… 2 napot aludtam volna át?!
Én:
háát… most néztem meg… 2 napot aludtam.. tök durva! Amúgy mi volt az órákon?
Niall:
Nemsok… átküldöm majd az anyagokat… amúgy Mr. Peterson(angol tanár) hiányolt téged. nem tudott kivel beszélgetni a Rómeó és Júliáról.
Én:
Azt vettétek?! Ne mááár… a kedvencemről maradok le.. nem hiszem el.
Niall:
Nyugi jegyzeteltem. Tudod már hol töltöd a karácsonyt?
Úristen! 2 hónap múlva karácsony.. hogy elrepült ez az év…
Én:
Szerintem itt maradok… Te?
Niall:
Én otthon, Írben.
Én:
Értem. Jó neked J Ugye majd hozol nekem valamit?
Niall:
Persze ;) Na átküldöm az anyagot, és megyek. Holnap találkozunk?
Én:
Köszi, persze J

Jobban éreztem magam miután beszéltem Niall-al. Eszembe jutott a buli… Komolyan igent mondtam? Miért mondtam igent? Tényleg el akkor menni? Nem hiszem.. de.. Mi van, ha nem megyek el, Harry mérges lesz és összejön egy másik csajjal? És mi van akkor, ha előttem jön össze egy csajjal? Kibírnám? Nem hiszem… De el kell mennem. Muszáj. Remélem Lou is ott lesz. Hiányzik már. Észrevettem egy mappát a kis asztalon. Kezembe vettem, s egy apró mosoly jelent meg arcomon.
Gracienek.
Felismertem Harry írását. Kinyitottam a mappát és az összes közös óránk vázlata benne volt. Küldtem Harrynek egy sms-t.
Köszönöm a mappát!
Harry válasza pillanatokon belül megérkezett.
Szívesen.
Semmi mosoly fej, semmi pajkos vagy huncut megjegyzés. Ennyire nem érdeklem őt? Tovább lépett volna?
Nem engedhetem el. Villant be agyamba. De mi van ha képzelődtem és csak a nyugtató hatásának tudhatom be? Megörülök. Miért nem lehet egyszerűbb az élet? Csak néha! Egy picivel megkönnyíthetné az életemet.
Már jócskán elmúlt éjfél mikor végeztem a tanulással. Nem volt egyszerű bepótolni ezt a 2 napot…
-          Grace! Elkésel! – Keltegetett Nora. Ijedten néztem az órára. Már fél kilenc! Nekem meg minimum 8.55-re bent kell lennem. Gyorsan felöltöztem, nem vittem túlzásba. Egy virágmintás barna háromnegyedujjú ruhát vettem fel, arra felkaptam egy fekete hosszú ujjú bolerót s egy barna övvel dobtam fel a szettet.  Felvettem egy barna térd fölé érő csizmát, a hajamat gyorsan kifésültem feldobtam egy kis alapozót és szempillaspirált. Nora volt olyan kedves, hogy bepakolta a könyveimet és füzeteimet egy barna táskába.
-          Köszönöm, csók! – Rohantam ki az ajtón. 8.59-re értem be, egy másodperccel megelőztem a Mr.Petert.
-          Örülök, hogy visszatért hozzánk, Grace. – Mosolygott a tanár. – Nos tehát. Mint tudják végeztünk a Rómeó és Júliával is. Most valami modernebbet szeretnék önökkel megismertetni. A Love Story újra gondolása, a net világának. – Rögtön feltettem a kezem. – Igen? – Nézett rám.
-          Csillagainkban a hiba.
-          Nagyszerű. Netán olvasta? – Kérdezte. Kivettem a könyvet a táskámból. – Nem rég fejeztem be. Nagy Love Story rajongó vagyok. Fél napot sírtam miután elolvastam. Azt vártam, hogy kifogok borulni tőle de nem. Vagyis először nem. Sírtam mikor Gus levelét olvastam, de… Csak 1-2 nappal utána csengett le bennem a történet. És akkor gondoltam végig mindent, és arra jutottam, hogy csodálatos könyv amit mindenkinek el kell olvasnia. Modern, nagyon jól használja a szavakat az író. Gyönyörű a szerelmük, és Gus mamájának igaza volt, ez nem holmi tinédzser szerelem. Ez igaz szerelem volt. Nagyon tetszett a tájábrázolása, ugyanakkor a kedvencem a lecsúszott író volt. Egyszóval magával ragadott a történet.
-          Értem. Én is hasonló véleményen vagyok. És mit gondol, mi van a halál után? Van élet? Vagy létezik a Mennyország? – Kérdezte.
-          Nem vagyok benne biztos, hogy van-e élet a halál után, de a reinkarnálódásban hiszek. Abban az értelemben, ahogy sokan elképzelik nincs. Nem gondolom, hogy hárfán játszanak az angyalok, vagy gyönyörű fehér ruhában állunk a felhőkön és nézzük a lent zajló életet. Valami van.
-          A nagybetűs V. Ahogy Gus mondaná. – Tetszett,hogy Mr. Peterson ezt a könyvet hozta fel. Imádom. Komolyan. – Grace-en kívül olvasta valaki? – Tette fel a következő kérdést. – Értem. Tehát Gracen kívül egyetlen egy ember olvasta. önnek mi a véleménye Harry? – Tudhattam volna.
-          Ugyanaz, mint Grace-nek. Bár nekem a legjobban Isaac karaktere tetszett. Nem mutatta mennyire sebezhető volt, pedig nagyon is az. Tetszettek a bátorítások benne. Ha nekem lesz családom és saját házam, mindenféleképpen fogok csinálni.
-          Hát igen. Ez egy jó ötlet. Néha jól jönnek. Csak fel kell nézni a falra és máris jobb kedvre derül az ember. A házi feladat azoknak, akik még nem olvasták, hogy olvassák el. Lehet, hogy nem kapcsolódik igazán a tananyaghoz, de unom már az orosz realizmust, a romantikus régi regényeket, és gondolom önök is. Ezért döntöttem úgy, hogy valami modern kell ide. Esszét kell írniuk ebből, természetesen jegyre. Higgyék el jól fog jönni a potya ötös. Nem lesz, olyan könnyű ez az év mit hiszik. Viszlát! – Köszönt el mikor kicsöngettek.
-          Hoztam neked kávét. Remélem nem hűlt ki nagyon. – Tolt elém egy poharat Niall. Még langyos volt, így boldogan kortyoltam el az édes nedűt.
-          Köszönöm. Hogy vagy? – Kérdeztem miközben a spanyol terem felé haladtunk.
-          Jól köszönöm. És te?
-          Jóól. – Húztam el a szót. – Kölcsönadjam a könyvet?
-          Azt megköszönném. Izéé… Tudsz nekem segíteni? – Megálltunk a terem előtt, s Niall idegesen hajába túrt.
-          Persze. Baj van? – Kérdeztem.
-          Izéé… tudod.. van egy lány…
-          Úúúúú! Komolyan?! Kiazkiaz? – Pörögtem be kissé…
-          Ha nem vágnál, közbe eltudnám mondani. – Nevetett. – Melletted ül spanyolon.
-          Oh.. Daisy? Gyönyörű igaz? Megadom az e-mail címét ok? Írj neki. Valamelyik nap beszélgettem vele, és mondta, hogy tetszik neki valaki. Valaki, aki szőke és cuki akcentusa van. – Kacsintottam majd bementem a terembe.
-          Én? – Szólt utánam.
-          Írj neki! Fordultam vissza. Mentem volna tovább mikor neki ütköztem valakinek.
-          Bocsi! – Kértem bocsánatot, majd megláttam a göndör fürtöket.
-          Semmi. Én álltam be eléd. – Arrébb állt és beengedett a sorba. Leültem Daisy mellé, aki mosolyogva megölelt.
-          Jó hogy itt vagy és jól vagy. Aggódtam!
-          Aranyos vagy. Most már jól vagyok. – Beszélgettünk még egy kicsit mikor megérkezett Mrs.Lopez és egy másik tanár.
-          Mint tudjátok, az iskola művészeti oktatást is biztosít. A zene klubban hiány van. Nem akar közületek valaki jelentkezni? – Rögtön feltettem a kezem, s mellettem Harry is. Daisy-t nógatni kellett kicsit, végül ő is feltette a kezét. Miután felírták a jelentkezőket elkezdődött az óra. Élveztem, hogy újra spanyolul beszélhetek. Tökre kikapcsolt. Volt még 1 órám, utána átmentem a művészeti épületbe ahol kézműves órám volt.
-          Grace, ez nagyon jól sikerült! – Állt meg mellettem művészet tanárnőm, Mrs. Artist.
-          Köszönöm! – Megmostam a kezemet, majd összeszedtem a cuccaimat. Miután mindent a helyére pakoltam, elindultam a –reményeim szerint- meleg szobába. Kicsit kezd hűvös lenni. Bár nem is csodálkozom, már október közepe van. Remélem fehér karácsonyunk lesz. Valaki a vállamra tette a kezét, mire kihagyott egy ütemet a szívem, s halkan felsikkantottam.
-          Ne haragudj nem akartalak megijeszteni! – Lépett elém Harry.
-          Oh, nem baj! – Indultam el újra. Harry némán követett, a szobában kiléptem a cipőmből, s levettem a bolerómat. Kellemes meleg fogadott minket. Leültem az ágyamra, Harry pedig elém tett egy széket, s arra ült le. Percekig csak néztük egymást, mikor Harry meg köszörülte a torkát és megszólalt.
-          Figyelj… nem tudom hallottad-e mikor Nora arra kért, hogy hagyjalak békén. Akkor mondtam valamit, amit komolyan is gondoltam.. Mégis miután Noráék elmentek kávézni, és itt maradtam.. Csak néztelek, ahogy alszol, és annyira törékenynek tűntél. Nem akartalak bántani.. Csak hát.. én ilyen vagyok. Sokszor észre se veszem, hogy megbántottam másokat. Tudod te más, vagy mint a többiek. És ezt komolyan gondolom. Az itteni lányok nagy része csak a szexet akarja. Minél több és minél jobb – itt idézőjeleket formált ujjaival – legyen a pasi, illetve néha csaj is szóba kerülhet. Őszintén már elegem van ebből. És az az igazság, hogy nem tudok távol maradni tőled. Érted?! Vonzódom hozzád, vonzassz mint egy mágnes. És nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Muszáj a közeledben lennem. Már fájt, hogy nem lehetek veled. És amikor kórházba kerültél.. Kiborultam. Törtem, zúztam.. Ha nekem is köze volt hozzá nagyon sajnálom Gracie! – Most hallottam őt először ennyire nyíltan és őszintén beszélni. Szemeiben könnyek csillogtak. – Nem akarlak bántani, de tudom, úgyis meg fog történni. Kérlek, Gracie. ne hagyj el. Csak fogadj el egy kis ideig, birkózz meg a beszólásaimmal. – Zöld szemei kétségbeesést és magányt tükröztek vissza.
-          Rendben van. – Nem tudtam többet mondani. Mintha kifacsartak volna. Csak néztem azt a bánatos arcot, amint legördül egy könnycsepp arcán, s pólójára hullik. Előrébb csúsztam az ágyon majd megöleltem. Éreztem rajta a bizonytalanságot, ezért még szorosabban hozzábújtam. Tétovázva átölelt. Félt. Tudtam, hogy fél. Attól, hogy megint fájdalmat okoz, emiatt pedig elhagyom. De ez hülyeség. Sosem hagynám el őt. Csak ezt még nem tudja. És nem is akarom neki elmondani. Azt akarom, hogy hűséges legyen egy darabig. Nem azt kérem, hogy járjunk, hanem azt, hogyha ezt így kerek perec elmondta nekem, akkor tegyen is róla, hogy ez így maradjon. Ne csak a levegőbe beszéljen, és összekavarjon az első szembe jövő csajjal.
-          Nagyon elgondolkodtál. – Nézett rám bizonytalanul.
-          Ne félj. Nem foglak kidobni. – Mosolyogtam rá. Lefeküdtem az ágyra és megpaskoltam magam mellett az ágyat. – Álmos vagyok kicsit. Nem lehetne, hogy egy kicsit összebújjunk? – Meglepődtem saját magamon. Szívem agyam helyett cselekedett. Harry kilépett cipőjéből, elvette az ágy végében lévő puha, plédet és betakart engem majd bebújt mellém. Felém fordult, így oldalán feküdt, én pedig mellkasához bújtam.
-          Emlékszel mennyit feküdtünk az ágyban így a nyáron? És csak beszéltél és beszéltél. – Suttogta Harry.
-          Idegesített? – kérdeztem.
-          Nem. Dehogy idegesített. Jó volt hallgatni. Szeretem a hangodat. – Hajamat kezdte birizgálni, amitől furcsamód melegséget éreztem. – Jó volt olyannal beszélgetni, akinek vannak álmai, és tervei. A legtöbb haverom – igen havert mondott nem barátot.. – állandóan bulizik és ebből már elegem van. Lenni akarok valaki. Úgy érzem, melletted lehetek valaki. Te nem hagysz elkallódni… Ugye? – Kérdezte félénken.
-          Nem. Nem fogom hagyni Harry. – Motyogtam. Annyira megnyugtatott közelsége és olyan álmos voltam. Elnyomott az álom. Mocorgásra és halk beszédre ébredtem.
-          Annyira aranyosak nem? – Suttogta Nora.
-          De. Tényleg. Kibékültek? – Kérdezte Blake.
-          Szerintem igen. Beszélgettem ma Harryvel és elmondta, hogy nem tud távol maradni Grace-től. Gondolom megbeszéltek mindent. Remélem minden rendben lesz velük. – Sóhajtott Nora.
-          Alszol? – Suttogtam Harry fülébe.
-          Nem. – Suttogott vissza.
-          Alszotok? – Kérdezte Nora. Mosoly jelent meg arcomon, s alig bírtam visszatartani a nevetést mikor Nora fölénk hajolt. Kinyitottam a szemem és nevetni kezdtem.
-          Milyen jó kedve lett valakinek. – Jegyezte meg Blake mosolyogva. Mosolyogva bólintottam s felültem az ágyban.
-          Mennyit aludtunk? – Dörzsöltem meg a szemem.
-          Kb. 4 órát. 2 órája jöttünk be. De meg sem moccantatok. Ugyanabban a pózban voltatok 4 órán keresztül. Nem gémberedtetek el? – Kérdezte Nora. Megráztam a fejem, s Harryre néztem. Mosolyogva felült. – Lassan mennem kéne…
-          Ne menj! Nem maradnál itt? – Kérdeztem miközben a plédet piszkáltam.
-          Háát… Nora? – Nézett legjobb barátnőmre.
-          Felőlem maradhatsz. De Blake-t nem vinnéd vissza? Meg akkor hozhatsz magadnak cuccot is. Lassan elindultak. Kicsit féltem, hogy Harry nem fog visszajönni vagy nem is tudom… Egy óra múlva már kezdtem ideges lenni…
-          Nyugi visszajön. – Nyugtatott Nora.
Én már nem bíztam ebben annyira…

4 megjegyzés:

  1. Juuuj, ez annyira jó rész lett:))))) Nagyon tetszett. Minél hamarabb hozd a kövit ha tudod :)))*-* Nagyon várom már:D

    VálaszTörlés
  2. úúúúúú ez valami rohadt jooo..... uristen tökjol irsz... imádooom nagyon siess a következő résszel :3333333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! :):) aranyos vagy ! ^^ már fent van ;) <3

      Törlés